HTML

2008.12.07. 15:54 hmolnarj

Ki is a legnagyobb?

Sok szolgáltató szereti magát a legnagyobbnak beállítani. Nézzük, hogy az Alexa adatai szerint ki számít piacvezetőnek az oldalletöltések alapján. Illetve ennek tudatában tényleg hiányzik-e az összehasonlításból a buzz!, illetve a nolblog? Nem.

A független Alexa.com adatai alapján hiába olvasható a Freeblog oldalán, hogy a legtöbb regisztrált bloggal és felhasználóval rendelkeznek, hiszen a blog.hu oldalletöltésben magasan rájuk ver. Sőt a szolgáltató az egész magyar mezőnyből kimagasodik, amit leginkább az index címoldalán megjelenő bejegyzéseknek köszönhet

 

Kép

A második helyen a freeblogot találjuk, majd sorrendben őt követi a blogtér, az eOldal (ami nem kizárólag csak blog), és a blogol.hu.

A FigyelőNeten vizsgált motorok közül a Blogspot és a Live nem látható a grafikonon, mivel nemzetközi szolgáltatók révén sokkal magasabb letöltési számokkal rendelkeznek. A Live-os spaces ráadásul nincs is külön megjelölve, csak az egész Live motor adatai érhetőek el. Így a Blogger a nemzetközi rangsorban a kilencedik, míg a Live a negyedik (bár ez a szám az előbbiek miatt nem jelent semmit).

Sok helyen kritikával illeték a blogmustrát, mondván sok szolgáltató kimaradt. Nevesítve a bejegyzésekben - az ingyenes, egyszerűen kezelhető - a nolblog és a buzz szolgáltatását. Nézzük az oldalletöltések alapján jogosan-e? Nem. Persze ehhez tegyük hozzá, hogy az eOldal-on (üzemeltetője az FN-t is kiadó Sanoma Budapest Zrt.) nem csak blogok vannak.

1 komment · 1 trackback

Címkék: blog statisztika cikk blog.hu mustra


2008.11.24. 12:15 hmolnarj

Megjelentünk

Érdekel, hogy az ingyenes blog-szolgáltatók miként szerepeltek a FigyelőNet tesztén, s hogy erről a blogról milyen összkép alakult ki?

Akkor klikk a lenti linkre, s megtudhatod, hogy ez a blog motor miként szerepelt a 6 konkurens gyűrűjében, így teljessé téve a Blog.hu, Blogspot, Blogtér, Blogol.hu, eOldal, Freeblog és a Live mustrát. Nézd meg, hogy ugyanazon tartalmakkal mit lehet kihozni belőlük, mik az erősségeik és gyengeségeit, és így tovább.


Ha valami észrevételed lenne a cikkel kapcsolatban, ne kímélj. Várok minden építő jellegű hozzászólást és kritikát.

Íme a már említett link: Hol blogoljak? a FigyelőNeten

1 komment

Címkék: blog teszt cikk tippek


2008.11.20. 14:30 hmolnarj

Készítsünk felhőt!

Majd minden Hol blogoljak? oldalnál nagy hiányosság volt számomra, hogy nem tudtam szép és látványos felhőt készíteni. A weben azonban találtam egy programot, ami ezt a hiányosságot igyekszik kiküszöbölni.

 

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogassa meg a www.wordle.net oldalát. A webes alkalmazással ugyanis látványos felhőket készíthetünk egy szöveg, egy RSS feed vagy egy del.icio.us profil megadásával. A program ráadásul beágyazási kódot is ad, így mindenkinek kötelező, akinek az oldala rendelkezik feed-el.

Ennek alapján nézzük, hogy a FigyelőNeten hamarosan megjelenő cikkből a program milyen felhőt készít:

 

 

Itt pedig a blog.hu feedje alapján készített felhőt láthatjuk:

 

 

Lényeg a lényeg, mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki a netes alkalmazást, mert meglehetősen jó móka.

Szólj hozzá!

Címkék: blog tippek felhő


2008.11.19. 18:33 hmolnarj

Miért érdemes blogolni?

Egy friss felmérés szerint a hazai felhasználóknak csupán 10,5 százaléka ír blogot, miközben 51,6 százalékuk olvassa azokat. Kérdem én, mi ez a bizonytalanság, hiszen blogot érdemes és jó írni. Lássuk miért. Tippek magánszemélyeknek és vállalkozóknak.

A mi blogunk témájára vonatkozóan azonban böngésszük még egy kicsit a rabbitblog felmérését, mivel úgy tűnik nincs teljes egyetértés a téren, hogy ki a legnagyobb hazai blog-szolgáltató. A kutatás alapján az általunk vizsgált Blogol.hu 5 , a Blogspot 6, a Live 9, a Blogtér 15, a Freeblog 20, míg a blog.hu 35 százalékban részesül az elérésekből.

Ezen elérések zömét az olvasások teszik ki, miközben a felhasználóknak csak 10,5 százaléka ír blogot. Nézzük, hogy a másik 89,5 százaléknak miért érné meg a Pál-fordulás.

Magánfelhasználó vagyok, miért blogoljak?

1 - gondolataidat, tapasztalataidat megoszthatod a világgal
2 - azok alapján új barátokat szerezhetsz
3 - "ismeretlen személyektől" hasznos tanácsokat kaphatsz a hozzászólásokban
4 - megtudhatod, hogy mások mit gondolnak rólad
5 - nyomot hagyhatsz a világban

Vállalkozó vagyok, miért blogoljak?

1 - egy szakmai blog növeli a vállalkozás hitelességet
2 - az olvasók új ügyfeleket és partnereket is jelenthetnek
3 - kiváló és olcsó reklámeszköz szolgáltatásaiknak és termékeinknek
4 - az ügyfeleinkkel való kapcsolattartásnak egy személyes fórumává válhat a blog
5 - a vállalkozó személyünk mellett kidomborodhat a személyes énünk is, ami szimpatikusabbá tesz minket, ami új ügyfeleket...

Ha valakinek még van ötlete, hogy miért érdemes, akkor azt várom a kommentekben. Térítsük meg együtt a blogmentes közösséget :)

Szólj hozzá!

Címkék: blog statisztika tippek blogolás


2008.11.15. 20:16 hmolnarj

Keresők csatája - egynaposan

Feltörtünk, mint a talajvíz! A keresők közül a Google és a PolyMeta.hu már első találatként hozzák a "hol blogoljak" oldalakat. Már egynaposan is. A többi kereső robotja viszont leszerepelt az indexelés sebességének szempontjából. A találatok alapján a Freeblognál érdemes blogot vezetni.

Kezdjük a jó hírrel. A Google és a PolyMeta gyors indexelési sebességének köszönhetően már egy nap alatt megjelentek a "hol blogoljak" oldalak a találatok között, s nem is akárhol. Mindkettőnél a freeblogos verzió az első, az eOldalas a második, a blog.hu verzió a harmadik helyen. A Google esetében egy a Blogteres és a blogol.hu-s verziókkal folytatódik.

A PolyMeta esetében egy Gyurcsány Feri blog még beékelődik, de reméljük nem sokáig.


A többi kereső viszont egyelőre leszerepelt, de biztos vagyok benne, hogy pár napon belül ők is rátalálnak majd az oldalakra, akkor frissítem a bejegyzést.

 

 

 

Ha valaki kiváncsi a jelenlegi állapotra, a következő linkeken tekintheti meg:
Altavista
Google
Live
PolyMeta
Yahoo!

Szólj hozzá!

Címkék: google keresők blog yahoo live polymeta altavista


2008.11.15. 20:04 hmolnarj

Tipp: ne csak egy böngészőt használjunk

Van, hogy az oldalunk az egyik böngészőben jól mutat, ám a másikban már elcsúszva jelenik meg. Így ha lehet elkészült blogunkat ne csak a kedvenc alkalmazásunkkal nézzük meg, különben értékes olvasókat veszthetünk!


A fenti kép a freeblog egyik sablonjáról készült, ami jól láthatóan pompásan nézett ki Internet Explorerben, ám vállalhatatlan volt a Firefox esetében. Pedig tényleg remek sablonról van szó. Dicséret a készítőjének. Tanulság: ne csak egy böngészőre összpontosítsunk, mert a látogatóink sem így tesznek.

 

2 komment

Címkék: blog firefox explorer sablon böngésző


2008.11.15. 20:00 hmolnarj

Apa mondta: ezért születtem

Összehasonlító tesztet már nagyon sok mindenről írtak. Készült már mobiltelefonokról, nyomtatókról, autókról, sőt kutyakajákról és alkoholmentes sörökről is. Régi hiányérzetem, hogy - a habfürdők mellett - blogokról soha nem készült. Most ezt az űrt igyekszem bepótolni.

Sokan jártak már biztosan úgy, hogy elhatározták magukat: blogot fognak írni. Megvan az ötlet, a téma, viszont adódik a kérdés: hol írjam meg? Ma már nagyon sok ingyenes blogszolgáltató létezik, amelyek mind alkalmasak arra, hogy napi bejegyzéseinket közzé tegyük, ám rengeteg az eltérés köztük. Mivel úgynevezett virtuális túrát egyikük sem kínál, általában csak a regisztráció után szembesülhettünk azzal, hogy mire is van lehetőségünk. Van-e statisztika, van-e felhő, milyen elérhető sablonok vannak, mennyire használható a vezérlő... Kíváncsi lennék például, hogy mennyi elhagyott blog van emiatt.

Lényeg a lényeg, vettem 7 (Blog.hu, Blogspot, Blogtér, Blogol.hu, eOldal, Freeblog, Live) népszerűnek nevezhető szolgáltatót, s mindenhol regisztráltam ugyanazon néven egy blogot, ahová a továbbiakban ugyanazon tartalmakat (az esetleges kommentárok kivételek) igyekszem feltölteni, megmutatva, hogy hol mi érhető el, s mit lehet kihozni egy szolgáltatóból, milyen látogatottságot érnek el, a keresők hol rangsorolják őket és így tovább. Remélem, hogy az oldalaim a későbbiekben hasznos információkkal szolgálnak majd minden leendő blogtulajdonos számára, hogy azok jó és megalapozott döntéseket hozzanak egy blog elindítása előtt.

Persze nem hallgathatom el, hogy tapasztalataim hamarosan a FigyelőNeten is elérhetőek lesznek cikk formájában. Ám ezen felül célon, hogy a cikk megszületése után is rendszeresen karban tartsam az oldalt, s a netes társadalom segítségével bemutassuk a szolgáltatókat, a lehetőségeket, és a különbségeket. Emiatt kérek mindenkit, hogy adjon ötleteket további szolgáltatók bevonására is, hogy a kép mind teljesebb legyen. Illetve várom a hozzászólásokat, hogy ti miért szeretitek, illetve utáljátok a blogotok üzemeltetőjét, mik bosszantanak titeket, s így tovább.

Szólj hozzá!

Címkék: blog teszt cikk blogolás


2008.11.15. 19:58 hmolnarj

Te hol blogolsz?

<>

Természetesen a lista nem lehet teljes, csak az általam vizsgált blogszolgáltatókat soroltam fel, de örömmel várok további ötleteket. Sőt kérem, hogyha valaki nem az alábbi szolgáltatók motorját használja, jelezzen, hogy azon alkalamzásokat is megnézhessem, így téve teljesebbé a "hol blogoljak" képet. Szóval klaviatúrára fel, s várom a javaslatokat, valamint azt is, hogy te miért szereted, illetve nem szereted a szolgáltatódat.

Tessék savazni :)

2 komment

Címkék: blog szavazás blogolás


2008.11.14. 16:57 hmolnarj

Szavak, amiket a blogerek használnak

Feed
Egy XML-alapú fájl (jellemzően RSS vagy Atom formátumban), melybe a blog tartalma kerül. Ezt az erre szakosodott asztali vagy webes programokkal lehet elolvasni. Megkülönböztetjük a teljes feedet, amelybe a bejegyzés teljes tartalma belekerül, a részleges feedből, amibe csak egy része (jellemzően a bevezető). A feed tartalmazza a blogbejegyzés linkjét. Minthogy a feed formátuma szabványos, a tartalom könnyen felhasználható szoftverek (például keresők vagy elemző programok) számára.

Export, import
Lehetőség van az egyes blogrendszerek közötti átjárhatóságra. Ilyenkor az addig elkészült bejegyzéseket exportálhatjuk/importálhatjuk. Kialakulása ahhoz köthető, hogy a blogolás tömeges elterjedésével egyes blogszolgáltatók felvásároltak másokat, vagy összeolvadtak velük, és üzletpolitikai szempontból biztosítani kellett az addig elkészített blogok folytonosságát.

Blogroll
Blogok listája. Általában egy blogger a blogja mellett feltünteti a kedvenc blogjainak listáját vagy ajánlhat olvasmányokat a témában érdeklődő olvasó számára.

Blogsite
Gyakran összekeverik egy egyszerű bloggal vagy blog site-tal, de egy blogsite egy weboldal, ami különböző forrásokból kombinálja a blog feedeket jellemzően tematikusan. Ilyenek például az egyes témával foglalkozó un. "planet" oldalak, amik jellemzően 10-20 blog tartalmát vonják össze és jelenítik meg egy blogként. Ide tartoznak még a különböző híroldalak, vagy az egyes blogszolgáltatók válogatásai is.

Társszerző
A blogger engedélyt adhat más bloggereknek is bejegyzések küldéséhez. Több blogger együttes munkája alakítja/alakította ki a mai blogközösségeket.

Szerkesztő
Amennyiben egy blognak több szerzője van, lehet közöttük szerkesztő. A szerkesztő felügyeli a blogot és át tudja írni a többi szerző műveit. Sok esetben egy szerkesztő jóváhagyása kell ahhoz, hogy publikálni lehessen egy bejegyzést. Közösségi blogonként változik, hogy hány szerkesztő van és hogy mi a feladatkörük.

Hozzászólás, komment
Az egyes bejegyzésekhez külön-külön kapcsolódó megjegyzés. A látogatók ebben reagálhatnak a bejegyzésre, illetve a szerző válaszolhat a felvetésekre.

Liveblog
Egy adott eseményről történő élő tudósítás. Vagy mikroblog formátumban történik, vagy egy bejegyzést szerkeszt a szerző, abba írva bele az új fejleményeket.

Moblog
A „mobil” és a „blog” szóösszetétele. Egy blog, ami főleg mobiltelefonról SMS és MMS formájában érkezett bejegyzéseket tartalmaz. Gyakran fotóblog.

Permalink
Állandó link. Egyetlen bejegyzés egyedi URL-je, azaz egy konkrét bejegyzésre mutató link.

Pingback
Egy „riasztás”, ami figyelmezteti egy bejegyzés eredeti szerzőjét, hogy valaki az eredeti bejegyzését linkelte egy másik blogbejegyzésben. Általában megjegyzésként is megjelenik.

Sablon
A blogírás tömegessé válásával terjedt el. Segítségével az általában kezdő blogger egy kész kialakítású oldalt kap, amire feltöltheti bejegyzéseit. Legtöbbször kiterjed az oldalszerkezetre, a dizájnra, és egyéb grafikai megoldásokra. A sablon bármikor módosítható a blogger tudása/kívánságai szerint.

Shoutbox
Üzenőfal. A látogatók itt beszélhetnek a bloggerrel és/vagy egymással. Jellemzően nem az egyes blog-bejegyzésekhez tartozik, mint a kommentek, hanem magához a bloghoz, mint szerves egészhez.

TrackBack
A pingbackhez hasonló technika, ám lényeges különbség, hogy a blogbejegyzés szerzője maga választja ki, hogy a bejegyzése milyen más blogbejegyzésekhez kapcsolódik, míg a pingback automatikus.

Blogszolgáltató
Olyan webes szolgáltatás, ami - jellemzően ingyen - lehetőséget ad a felhasználónak arra, hogy minden technikai ismeret nélkül blogot indítson.

Blogmotor
Olyan szoftver, ami lehetővé teszi a felhasználónak, hogy a saját tárhelyén vagy szerverén blogot indítson. Ezek általában jóval funkciógazdagabbak és flexibilisebbek mint a blogszolgáltatók által nyújtott felület, ám telepítésük és karbantartásuk szakértelmet követel.

Blog hálózat
Több blog együttese, amik valamilyen szinten össze vannak kapcsolódva. Általában közös a tulajdonosuk vagy szerzőjük. Jellemzően megjelenés, stratégia és stílus szempontjából is hasonlóak egymáshoz.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Blog

Szólj hozzá!

Címkék: blog permalink definició blogroll liveblog moblog


2008.11.14. 16:54 hmolnarj

A blogolás történelme

A „weblog” kifejezést Jorn Barger alkotta meg 1997 decemberében: „A weblogok gyakran frissített oldalak, melyek más cikkekre mutatnak a weben, gyakran megjegyzésekkel és azonos oldalon megtalálható cikkekre mutató linkekkel. Egy weblog egyfajta folytonos utazás egy emberi útikönyvvel, akit megismersz. Sok útikönyvből lehet választani, és mindegyiknek saját olvasótábora van. Bajtársiasság és együttműködés van a weblogokat vezető emberek között. Mindenfajta struktúra, gráf, gyűrű stb. szerint mutatnak egymásra.” – mondta Dave Winer, aki az egyik legkorábbi, máig író blogger.

A rövidebb verziót (blog) Peter Merholz alkotta meg 1999 áprilisában vagy májusában a weblog „we blog” alakra bontásával. Ezt a főnév rövidebb alakjaként és igeként is értelmezték. A használata 1999-ben terjedt el, amit a közel azonos időben megjelenő első dedikált blogfarm-oldalak megjelenése tovább népszerűsített. Evan Williams és Meg Hourihan Pyra Labs nevű vállalata megjelentette a Bloggert, amit a Google 2003-ban felvásárolt. 2003 márciusában az Oxford English Dictionary már tartalmazta a weblog, weblogolás, weblogoló szavakat.

A blogolás kényelmessé és elterjedté válásában komoly szerepet játszott Dave Winer. Cégével, a UserLand Software-rel blogmotorként is használható tartalomkezelő-rendszereket fejlesztett, amelyek lehetővé tették a webhez kevéssé értőknek is a publikálást. Winer úttörője volt az RSS formátumnak, jelen volt az XML-RPC protokoll és a távoli publikálást lehetővé tevő MetaWeblog API kidolgozásánál. Nevéhez fűződik az egyik első feedolvasó létrehozása is.

A blogolás és a civil média nagy lendületet kapott a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Az eseményeket megíró civil tudósítók, a terrorizmus elleni háború témáját megbeszélő webnaplók, és a veszteségek feldolgozásában segítő blogok komoly figyelmet kaptak. A kezdetben az Instapundithoz hasonló jobboldali blogokat vonzó témában hamarosan megjelentek a baloldali álláspontot képviselő bejegyzések is, így 2003-ban a Forbes Magazin már a tág értelemben vett "háborús blogokról" közölhetett cikket.

Az egyik legelső alkalom, amikor megmutatkozott, hogy a blogok képesek jelentős hatást kifejteni a blogoszférán és a neten túl is, Trentt Lott bukásának ügye. Lott Strom Thurmond előtti tisztelgésként rasszista kijelentéseket tett, ennek nyomán bloggerek korábbi Lott-idézetekkel bebizonyították, hogy nem egyedi esetről volt szó, valamint közreműködtek az ügy napiranden tartásában, amely végül - a hagyományos sajtóban is elterjedve - Lottot a szenátusi többség vezetőjének pozíciójából való lemondásra kényszerítette.

2002-re a blogolás tömegjelenséggé vált, megjelentek az eszközök használatáról és a tartalom létrehozásáról szóló útmutatók, és az egyszerűen kezelhető blogszoftverek is. Az elektronikus közösség építő szerepe is kiemelkedővé vált. A blogoknak mára megszünt a speciális civilújságírói jellege, gyakran újságírók is vezetnek blogot, továbbá annyira alacsonnyá vált a technikai korlát , hogy gyakorlatilag bárki aki egy működő böngészőprogrammal és netkapcsolattal rendelkezik, blogírásra adhatja a fejét. Ez persze ahhoz is vezettett egyúttal, hogy jórészt lehetetlenné vált a blogok tartalmi tipizálása.

Azért a blogolás inkább a technológiáról, mint a politikáról szólt, és így a weblogokat és közösségeket működtető eszközök elterjedése összekötötte a blogolást a Nyílt Forráskód mozgalommal. Olyan írók, mint Larry Lessig és David Weinberger nem csak a blogolás népszerűsítésére használták blogjukat, hanem eltérő társadalmi modellek népszerűsítésére is. Az egyik aktuális vita témája az újságírók és a bloggerek körében, hogy a weblogolás mit jelent a hírek megjelenése és a tudósítás szempontjából. Ez a szellemi tulajdonról és a tömegmédia társadalmi szerepéről szóló kérdésekhez vezet. Sok blogger elhatárolja magát a média „fő áramlatától”, míg mások más csatornán kommunikáló média tagjainak érzik magukat.

Sok bloggernek nagy tervei vannak, és a blogolást a Nyílt Forráskód Politika részének tekintik, vagy a politikában való részvétel növelésének lehetőségeként, így segítve a vita kereteinek meghatározását. Azonban az intézmények a blogolást a „szűrő megkerülésének” tekintik, és közvetlen üzeneteket juttatnak el a nyilvánossághoz (ld. marketing).

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Blog

Szólj hozzá!

Címkék: blog blogger történelem barger merholz


2008.11.14. 16:50 hmolnarj

A blog, avagy miről is beszélünk

Napjaink egyik leggyorsabban fejlödő kommunikációs csatornája a blog, ami szakítva az évszázadok hagyományával a professzionális médiumoktól az átlag embereket is felvértezi a publikálás lehetőségével. Ma már így sokan elsődleges hírforrásként nem is a hagyományos sajtót követik, sokkal inkább a személyes és szakmai blogokat, amelyek néha informatívabbak lehetnek számukra. Arról nem is beszélve, hogy ma már sok médium belőlük gyártja a híreket.


 


"A blog egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e. A bejegyzések leggyakrabban – de nem szükségszerűen – fordított időrendi sorrendben vannak. A blogok többsége nyilvános weblapként működik bármely internethasználó által elérhetően. Az eredeti „weblog” kifejezés a „web” és „log” (napló) szavak összetételéből keletkezett, ebből rövidült a mára bevetté vált blog alak" - olvasható a blog definiciója a wikipedia bejegyzésében.

Témája sokrétű: lehet egyszerűen egy interneten közzétett személyes, egyéni napló, de lehet egyéni vagy csoportos politikai véleménynyilvánítás vagy üzleti jellegű kommunikáció eszköze is, és lehetségesek tematikus blogok is (pl. kifejezetten csak az irodalommal foglalkozóak). Ennek megfelelően a szerzők köre az alkalmi szerzőktől a nagy írói közösségekig, sőt vállalatokig terjed. Sok weblog teszi lehetővé a látogatóknak nyilvános megjegyzések írását az egyes bejegyzésekhez, ami közösségek kialakulásához vezethet.

A blogok gyakorlatilag semmiféle formai vagy tartalmi megkötéssel nem rendelkeznek, bár többségük továbbra is hosszabb-rövidebb, döntően szöveges bejegyzésekből áll. A blogok esetében – mint általában a weblapoknál – nagyon jelentős a linkelés lehetősége, amely a bejegyzések kontextusba helyezését segíti elő. A bejegyzéseknek tipikusan permalinknek nevezett saját, állandó és egyedi linkjük van, amelyen hivatkozhatóak.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Blog

Szólj hozzá!

Címkék: blog blogger internet online blogírás